Hírarchívum 2025

A 6. évfolyam labdarúgó bajnokságának őszi fordulóján minden osztály részt vett. A 6.a osztály mindkét mérkőzését megnyerte, így ők állnak az élen a tavaszi visszavágók előtt.

A fair play-en kívül a csapatszellem és a kitartás sem hiányzott a pályáról. 

 

Töklámpás bulin vettek részt a 4. c osztályos gyerekek. A négy csapat 5 állomáson szerezhetett pontokat. A közösen megoldott feladatok között voltak logikai, nyelvi és ügyességi feladványok is. Finom uzsonna fogadta a játékosokat a program végén.

A szülők segítségével megszervezett délután után mindenki jó élményekkel térhetett haza.



 

 

 
Az V-VI. korcsoportos futsal diákolimpia városi versenyén diákjaink megnyerték a csoportjukat, így bejutottak a döntőbe, amit november 5-én tartanak. 
 
A csapat tagjai:
Hevesi Attila
Kis Viktor
Kovács Hunor
Kovács Mózes
Horváth Áron
Mucsi Ádám
Szántó Noel

 

2025. október 9-én a 7. C osztály pályaválasztási napok rendezvényen vett részt az SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár épületében.

A gyerekek megismerkedhettek a szakmákkal és az intézményekkel, valamint játékos kvíz feladatokat is megoldottak.

 

A 7. évfolyam labdarúgó bajnokságának őszi fordulója 3 csapat részvételével zajlott le. A 7.ny osztály két csapattal nevezett és rajtuk kívül még a 7.c osztály vett részt. Mindhárom csapat megmérettette tudását egymás ellen, amit a tavasz folyamán meg fogunk ismételni és a két forduló eredménye fogja meghatározni a bajnokság végeredményét. 
A versenyszellemen kívül a csapatszellem és a kitartás sem hiányzott a pályáról. 
Köszönjük a szurkolást a 7.ny osztályos lányoknak!
Az állatok világnapja alkalmából a földrajz-biológia munkaközösség KAHOOT versenyt rendezett a 2025-ös év állataiból 5-6. és 7-8. évfolyamokon Pillérné Gál Andrea és Szénásiné Földesi Zsuzsanna szervezésében. Gratulálunk a nyertes csapatoknak: az 5. C és a 8. B osztálynak! 
A VILÁG legnagyobb tanórája: „Velünk élő állatok” hét keretében az alsós munkaközöséggel együttműködve csodaszép művek születtek az állatok világnapja plakátkiállítás jóvoltából a különböző évfolyamokon.
A 2025-ös év emlőse a szöcskeegér, az élőlényről szóló mesékkel, verssel emlékezett meg a 6. c és 5. d osztály az év állatairól Szabóné Antal Henriett tanóráján.
2025. október 03-án került megrendezésre iskolánk hagyományos gólyaavatója. Az idei tanévben a 8.A osztály állította össze és vezette le az avatást. Szerdától kezdve játékos feladatokat kellett megoldaniuk a 7. évfolyamos gimnáziumi osztályainknak, majd pénteken került sor a vetélkedőre. A közel kétórás eseményen végig rendkívül jó volt a hangulat köszönhetően a Gólyák lelkesedésének és a 8.A osztály kreatív feladatinak. Büszkék vagyunk Gólyáinkra!
Az idei tanévben végül a 7.B osztály nyerte el azt a megtisztelő feladatot, hogy két év múlva felavathatja az akkori Gólyákat.
Gratulálunk mindkét hetedikes osztálynak és osztályfőnökeiknek!