
Iskolánkban 2026. március 17-én rendezték meg az Iskolai versmondó versenyt a 3-4. évfolyam számára.
A következő eredmények születtek:
I. Nagy Nándor (Felkészítő: Ráczné Kecskeméti Ágota)
II. Kis Elza (Felkészítő: Huszárné Vasa Éva)
III. Kis Kata (Felkészítő: Arnóczky Mária és Veszelovszki Melinda)
IV. Papp Amira (Felkészítő: Huszárné Vasa Éva)
V. Szűcs-Mészáros Blanka (Felkészítő: Ráczné Kecskeméti Ágota)
VI. Szűcs-Mészáros Csenge (Felkészítő: Csapóné Balogh Brigitta)
A Kistérségi versmondó versenyen az első két helyezett tanuló képviseli iskolánkat. Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő pedagógusoknak!
2026. március 11-én, szerdán került megrendezésre a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Technikum és Kollégiuma, valamint az Eötvös József Technikum szervezésében a Cégek Piaca.
A Balogh Imsi Sportközpontban a technikumok képzési kínálatával, két egyetemmel és számos céggel is megismerkedhettek diákjaink 7.c és 7.d osztályos tanulói. A rendezvény segítheti őket a pályaorientációban.
2026. februárban a Nemzeti Tudósképző Akadémia - Hónap diákja díjazottja Varró Boglárka. A vele készült interjú az NTA honlapján olvasható.
Mai napon tartották meg a XXXVII. Zrínyi Ilona Matematikaverseny vármegyei fordulójának eredményhirdetését.
Iskolánk 3.C osztályos tanulója, Szabó Gergő kiválóan szerepelt a matematikaverseny 2. fordulóján, ahol a vármegye legtehetségesebb harmadikos diákjai mérték össze a tudásukat. Gergő a népes mezőnyben a figyelemre méltó 14-ik helyezést érte el. Ez az eredmény kiváló szorgalomról és felkészültségről tanúskodik. Felkészítője : Czibere Emese
Március 14-én került megrendezésre a 39. Petőfi Sándor Szavalóverseny a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. Iskolánk tanulói közül a következők értek el helyezést:
I. kategória: I. helyezett: Szőke Szabolcs Gellért (2.c) - Felkészítő tanár: Molnár Gyöngyi
II. kategória: Különdíj: Nagy Nándor (3.c) - Felkészítő tanár: Ráczné Kecskeméti Ágota
III. kategória: I. helyezett Nagy Balázs Levente (5.c) felkészítő tanár: Ujj Alexandra
IV. kategória: I. helyezett : Dékány Benedek (7.a) felkészítő tanár: Pengőné Cseh Ildikó, Arnóczky Mária
III. helyezett: Kis Luca (7. Ny) felkészítő tanár: Sósné Udvari Tünde, Arnóczky Mária
Gratulálunk a diákoknak és a felkészítő pedagógusoknak!
Az eseményről készült további fotók itt megtekinthetőek. (Fotók: Szabó Nóra, AM.)
5. évfolyam:
I. VARGA VIKTOR ( Varga Tamás Ált. Iskola Megyeri Anikó)
II. VARGA RÓBERT ( Szent József Kertvárosi Iskola Borsi Márta)
III. A: KACSALA ÁRMIN (Németh László Gimnázium, Általános Iskola. Surányi Csilla)
B: NAGY MARCELL ( Németh László Gimnázium, Általános Iskola . Surányi Csilla)
IV. MÓNUS MÁTÉ BÁLINT ( Varga Tamás Általános Iskola)
6. évfolyam:
I. TUNYOGI CSENGE (Domonkos Nővérek Ált. Isk. Béres-Berényi Dorottya)
II. BALOGH LILI MÓNIKA ( Szőnyi Benjámin Ált. Isk.- Csikós Erzsébet)
III. BÚS MARCELL ( Szent József Kertvárosi Kovács Zsuzsanna)
IV. ALBERT ANNA KRISZTINA Domonkos Nővérek Béres-Berényi Dorottya
7. évfolyam ( Általános tagozat)
I. ZOLTAI HUNOR ( Németh László Gimnázium Keresztes Dániel )
II. KÁLMÁN ROLAND ( Szent István Ált.Iskola Béresné Kotymán Erzsébet )
III. MUCSI DÓRA ( Szent József Ált. Iskola Rébék-Kováts Zsuzsa)
7.NY Németh László Gimi
I. LADUVER LEVENTE ( Galgóczi- Deutsch Márti, Biró Beáta és Sósné Udvari Tünde)
II. MOLNÁR CSENGE GABRIELLA ( Surányi Csilla, Kókay Erika és Sósné Udvari Tünde)
III: a: OLÁH NÓRA (Galgóczi Deutsch Márti, Biró Beáta és Sósné Udvari Tünde)
b: DOPSA BALÁZS ( Somogyiné Varga Ibolya, Kristóf Ildikó és Sósné Udvari Tünde)
8. ÉVFOLYAM ÁLTALÁNOS ISKOLA
I. CZUCZI ESZTER (Szent István Ált. Iskola Pányi Katalin)
II. A:JÓNÁS ZOLTÁN (Szent István Ált Iskola Szabó Máté)
B: GOJDÁR KEVIN (Németh László Gimnázium Galgóczi- Deutsch Márti)
III. MOGYORÓSI ZALÁN (Bethlen Gábor Gimnázium Máténé Kis-Rácz Edit)
7.a-8.a NLG:
1. HORVÁTH-WOLFORD LEVENTE ( Molnár Timi)
2. MILE-VARGA CSANÁD ( Kristóf Ildikó)
3. A: TUNYOGI DÉLIA ( Józsa Enikő)
B: BIRÓ GERGELY ( Kókay Erika)
A NyelvÉSZ verseny vármegyei döntőjén iskolánkat 2 tanuló képviselte, akik szép eredményeket értek el:
Lecza Zoé (4.a) - 27. helyezett
Felkészítő pedagógus: Domján Melinda
Kulcsár Nana (4.b) - 1. helyezett
Felkészítő pedagógus: Huszárné Vasa Éva
Gratulálunk a diákoknak és a felkészítő pedagógusoknak!
Március 4. és 8. között iskolánk vendégül látta a Marosvásárhelyi Református Kollégium 12 diákját és két tanárát a testvériskolai csereprogram keretén belül. Ez a néhány nap tanulásról, barátságról és kapcsolatok építéséről szólt.
Csütörtökön vendégeinknek lehetősége volt betekinteni az iskolánk mindennapjaiba. Vendégeink részt vettek tanóráinkon, majd közösen ellátogattunk a Tornyai János Múzeumba, és megtekintettük az Ótemplomot is.
Pénteken a diákok közös kiránduláson vettek részt az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, ahol megnézték a Feszty körképet, 3D-s film segítségével megismerték a magyar történelem legfontosabb mozzanatait, illetve részt vettek a „Volt egyszer egy oskola” múzeumpedagógiai foglalkozáson.
A szombati napot mindenki a befogadó családjánál töltötte, kirándultak, családi eseményeken vettek részt. Vasárnap a diákok nehéz szívvel ugyan, de felejthetetlen élményekkel gazdagodva vettek búcsút egymástól, és reménykednek a kapcsolat folytatásában.
Köszönjük szépen a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ vezetőségének, hogy lehetővé tette ennek a tartalmas programnak a lebonyolítását.
Kép
| Kép
| Kép
|
Kép
| Kép
| Kép
|